2008. december 23., kedd


CsipkerózsaRosa canina

Népies nevei. Bicskafa, csipkebogyó, csipkebokor, ebcsipke, gyepűrózsa, kutyarózsa; bogyóra emlékeztető termését csipkebogyónak, csipkének, hecsedlinek, bicskének, csitkenyének stb. nevezik.
Leírása. Évelő, 2-3 m magas cserje. Ágai ívesen hajlók, tüskések. Levelei 5 levélkéből tevődnek össze. Virágai fehérek vagy halványpirosak. Termése tojás, körte vagy gömb, esetleg orsó alakú, 1,5-3 cm hosszú, húsos falú, kevés nedvű, éréskor kezdetben világos, majd meggypiros színű, savanykás, aromás ízű. Belsejében búzaszem nagyságú magok vannak, amit szúrós hegyű szőrök vesznek körül.
Összetéveszthetősége. A termesztett rózsafajtákon kívül a vadrózsák egész sorával téveszthető össze. A felhasználás tekintetében azonban teljesen közömbös, melyik fajjal van dolgunk. Figyeljünk a Rosa rugosa termésére is, amelyet a skandináv országokban kiváló lekvár-alapanyagként tartanak számon, és amelyet nálunk is telepítettek kertekben, kerítések, utak mentén, parkokban.
Előfordulása. Cserjésekben, erdők szélén, mesgyék, utak szélén gyakori, ritkábban karszterdőkben és karsztbokorerdőkben, száraz tölgyesekben, elhagyott szőlőkben és gyümölcsösökben, gondozatlan helyeken stb. Általában meleg, laza, friss agyag-, lösz-, homok- vagy törmeléktalajon él, inkább mészkedvelő.
Felhasználása. Rendkívül magas C-vitamin-tartalma miatt széleskörűen használják a konyhaművészetben és a népi gyógyászatban, teának, lekvárnak, szörpnek, levesnek, mártásnak, ecetnek, likőrnek, bornak stb. Fontos, hogy felhasználás előtt magozzuk ki a bogyókat és távolítsuk el a szőröket, mivel a szőrök kellemetlen viszketést idéznek elő. Ebből készül a kiváló viszketőpor. Ezért nem árt, ha elővigyázatosan, gumikesztyűben végezzük ezt a műveletet.
Gyűjtési ideje. Gyűjtése rendszerint augusztus vége felé kezdődhet, mert ekkor már sok bokron egyöntetűen világospiros bogyó található. A bogyók ilyenkor még félérettek, de ekkor tartalmazzák a legtöbb C-vitamint, ilyenkor a legkönnyebb a kimagozás. Később, amikor a termések teljesen beértek, ez a művelet nem, vagy csak nagyon nehezen végezhető el, és a bogyó csak szárítmányként hasznosítható.

Receptek
Csipkebogyólekvár. A piros csipkebogyókat megmossuk, kettéhasítjuk, kimagozzuk, szitán folyó vízben átmossuk, hogy a magokat takaró apró tüskés rész ne kerüljön bele. Zománcos edénybe tesszük (a vas- és a rézedényekben magas hőmérsékleten a C-vitamin-tartalom hamar lebomlik), annyi vizet öntünk rá, hogy ellepje. Lassú tűzön 3 óráig főzzük. Áttörjük és literenként 1/2 kg cukrot téve hozzá ismét addig főzzük, míg kellő sűrűségű nem lesz. Az üvegeket lezárjuk, száraz gőzbe tesszük.
Csipkebogyószósz. 5 dkg vajban 1 evőkanálnyi zsemlemorzsát megpirítunk. 3 dl vörösborral felöntjük, és felforraljuk. 2-3 evőkanálnyi csipkebogyólekvárt teszünk hozzá, hogy besűrűsödjön. Fél citrom levével ízesítjük. Vadhúsok mellé javasoljuk.
Csipkebogyóvelő. A bogyókat megfelezzük, kimagozzuk, bő vízben megmossuk. Fazékba töltjük, felöntjük némi hideg vízzel vagy száraz fehérborral. 3-4 napig, míg meg nem puhul, száraz, hűvös helyen tartjuk, gyakran kevergetjük. Ezután áttörjük (a fémszűrőt lehetőleg kerüljük). Minden kiló velőhöz 1 kg cukorból szirupot készítünk, ezt a forrásban lévő szirupot összekeverjük a csipkebogyóval. Azonnal kis lekvárosüvegekbe tesszük, és ujjnyi rummal vagy borpárlattal csordultig töltjük, pergamennel vagy celofánnal lezárjuk, hidegen tároljuk. Vitaminforrásként, erősítőszer gyanánt fogyasztjuk.
Csipkebogyóbor. 3 kg csipkebogyót szétvágunk, megtisztítjuk, 2 l hideg vízzel felöntjük, 2-3 napig állni hagyjuk. Ezután 6 l vízben 3 kg cukrot oldunk fel, felforraljuk. Lehűtjük, kézmelegen a csipkebogyóra öntjük, és a meleg konyhában tartjuk 1 hónapig. Utána lefejtjük, vásznon átszűrjük, palackokba töltjük. A palackokat ledugaszolva, lefektetve, hűvös helyre téve érleljük.
Csipkebogyólikőr. 500 g bogyót megfelezünk, alaposan megtisztítunk, 1 db vaníliarúddal befőttesüvegbe tesszük. 3/4 l 50%-os alkohollal felöntjük, 2-3 hétre napra állítjuk. Ezután gyümölcscentrifugán keresztülengedjük, 150 g cukorból és 3 dl vízből készült sziruppal összekeverjük. A likőrt üvegbe töltjük és legalább fél évig érleljük.
Rózsaszörp. 1 kg rózsaszirmot gyűjtünk, folyó vízzel megmossuk. Leforrázzuk, levét kinyomjuk. A szirmokat apróra vágjuk, majd lemérjük. Háromnegyedannyi cukrot lemérünk, szirupot főzünk belőle, beletesszük az összevágott rózsaszirmot és negyedóráig főzzük. Meggylével, vagy alkörmössel színezzük, átszűrjük, üvegekbe töltve, fogyasztásig hűvös helyen tároljuk. Üdítőként, erősítőszerként, hígítva kerül asztalunkra.
Rózsasziromlekvár. Hagyományos ínyencség volt évszázadokon át. Számos receptváltozatával találkozhatunk a szakácskönyvekben. Az alaprecepthez 90 dkg erős illatú rózsaszirom, 450 g cukor, 1/2 citrom leve, és a végső ízesítéshez maréknyi friss rózsaszirom szükséges.Forraljunk fel 1/2 liter vizet, vegyük le a tűzről, és tegyük bele a rózsaszirom felét, 45 dkg-ot. Kb. 2 órán át hagyjuk ázni, aztán szűrjük le. A szűrletet öntsük rozsdamentes lábosba, adjunk hozzá 450 g cukrot. Lassú tűzön kevergessük, amíg a cukor teljesen feloldódik. Facsarjuk bele 1 citrom levét, és adjuk hozzá a maradék rózsaszirmot. Forraljuk fel és főzzük addig, míg a lekvár összeáll. Vegyük le a tűzről, és szórjunk bele még kis maréknyi friss rózsaszirmot. Robotgéppel pépesítsük, és hagyjuk állni 5 percig. Forró üvegekbe töltjük, lekötjük és száraz gőzbe tesszük.
Rózsaszirombólé. A frissen szedett rózsaszirmokat (200 g) gondosan megtisztítjuk, 150 g cukorral meghintjük, 1/4 óra múlva 1 l fehérbort öntünk rá, és jégre tesszük. Egy óra múlva kivesszük a rózsaleveleket hozzáteszünk 1 l vörösbort, 1 üveg pezsgőt, 200 g cukrot. Gyorsan kell felszolgálni mert a rózsaillat nem tartós. Minden pohárba tehetünk egy friss rózsaszirmot.
Csipkebogyólikőr-fagylalt. Egy liter zsírdús tejet 6 evőkanál porcukorral felforralunk, 8 kikevert tojássárgájára öntjük, szitán áttörjük, majd egy kávéscseszényi csipkebogyólikőr hozzáadása mellett addig keverjük, amíg ki nem hűl. Formákba öntve mélyhűtőbe állítjuk

Ehető és mérgező.............


7. EHETŐ-, GYÓGYÍTÓ- ÉS MÉRGEZŐ NÖVÉNYEK


7.1. Vadon termő ehető növények

Gyümölcsök: áfonya (vörös és fekete), berkenye, bodza (fekete), csipkebogyó, galagonya, kökény, málna, som, szamóca, szeder (hamvas, fekete és erdei), vadalma, vadcseresznye, vadkörte (vackor), vadribizli...
Fűszerek: boróka (bogyó), borsikafű, citromfű, édeskömény, kakukkfű, komló, szurokfű, vadtorma (gyökér)...
Magvak: bükkfa makktermésének magja, mogyoró ...
Saláták, levesek: bükkfalevél (fiatal), csalánlevél (fiatal), kígyóhagyma levele, komló (fiatal "toboz"), madársóska levele, martilapu levele, "papsajt" (mályva) termése, salátaboglárka levele, vadsóska szára és fiatal levele ...
Teák: akácvirág, citromfű, csalán, hárs, kamilla, mecseki fű (méhfű)
Egyebek: sulyom termése (főve, sütve a szelídgesztenyéhez hasonló), mézga vagy macskaméz (vadcseresznye és szilvafák gyantája rágógumi helyett), akác- és bodzavirág sűrű palacsintatésztában kisüthető.


7.2. Gyakoribb ehető gombák

A gombák kereséséhez, felismeréséhez próbálunk segítséget nyújtani. A szedett gombák ellenőrzését ez nem helyettesítheti, ehhez szakember vizsgálata szükséges!
1. Csiperkék: Közepes- és nagytermetű gombák. Lemezeik szabadok, kezdetben halvány rózsaszínűek, majd gyorsan megbarnulnak. Spóraporuk csokoládébarna. Tönkjük galléros, színük fehér, vagy barnásan pikkelyes. Nyomásra sárguló, vagy tinta (karbol) szagú fajai veszélyesek.
Összetéveszthetők a gyilkos galócával, de annak bocskora is van és lemezei mindig fehér színűek.
Erdei csiperke: Erdőkben nyáron és ősszel termő gomba.
Erdőszéli csiperke: Ritkás erdőkben, bokros, füves részeken májustól novemberig terem. Felismerését ánizs illata is segíti.
Kerti csiperke: Füves, trágyás helyeken, legelőkön áprilistól októberig terem.
Sziki csiperke: Szikes réteken, legelőkön nyáron és ősszel termő gomba.
2. Galambgombák: Többnyire közepes méretű, élénk kalapszínű gombák. A lemezek fehér, sárgás-fehér vagy sárga színűek. A gombák (lemezeik is) "pattanva törő" morzsalékos húsúak. A rossz illatú, csípős ízű példányokat ne gyűjtsük!
Ízletes nagy galambgomba: Erdeink nyári, őszi gombája. Lemezei sárga színűek, ízük nyersen sem csípős.
Kékhátú galambgomba: Lombos erdőkben főleg nyáron termő gomba. Kalapszíne: kékes-szürkés, lilás, zöldes árnyalattal. Nyersen is jóízű.
3. Korallgombák: Összetéveszthetetlen ágas-bogas, agancsszerkezetű, korallra emlékeztető, ritka, de általában nagyobb termetű példányok. Rágós, nehezen emészthető, de kiadós gombák.
Rózsás korallgomba: zártlombú, savanyú talajú, bükkösök és gyertyános tölgyesek nyáron és ősszel termő gombája. Rövid tönkje vastag, ágvégei kurták és rózsás színűek.
Sárga korallgomba: Az Északi-hegyvidék savanyú talajú erdeiben terem nyáron és ősszel. Tönkje vaskos, húsa rostos, szívós és fehér színű.
4. Őzlábgombák: Különböző méretű, pikkelyes-foltos kalapú, fehér-barna-vöröses színű gombák. A tönk megnyúlt, csöves, gyakran gallér (mozgatható) díszíti. Csak a feltűnően nagy termetűek fogyasztása javasolt.
Nagy őzlábgomba: Ritkás, ligetes erdőkben terem júniustól a fagyok kezdetéig. Húsa fehér (és az is marad), tönkje márványozott. (lásd a képen)
Piruló őzlábgomba: Ligetes erdőkben és erdőszegélyeken található júniustól novemberig. Húsa megtörve "elpirul", enyhén megvörösödik.
5. Pereszkék: Közepes vagy apró méretű, eltérő alakú gombák. Spóraporuk fehér, tönkjük húsos, lemezeik többnyire kiöblösödve nőnek a tönkhöz. Meghatározásuk néha nehéz.
Májusi pereszke: Ritkás erdőkben, erdőszéleken, bokros helyeken terem április-május hónapokban. Kemény húsú, vastag kalapú gomba.
Lila pereszke: Avarban gazdag talajon termő - főleg - őszi gomba. Húsának színe is lilás.
Fenyőpereszke: Fenyveserdők ősszel termő gombája. Apró, maximálisan 10 centiméter átmérőjű kalapja "mohás", pikkelyes és "liszt" szagú.
Tejpereszke: Főleg az Alföldön, füves helyeken, akácosokban nyáron és kora ősszel termő gomba.
6. Pöfeteg gombák: Gömbölyded vagy körte alakú, fehér-piszkosfehér színű, eltérő méretű gombák. Nem tagolódnak tönkre és kalapra. Míg belsejük fehér, fogyaszthatók. A fehér belső rész viszont egynemű legyen, mert ha kalap, lemez és tönkkezdemény ismerhető fel a kettévágott "tojásban", úgy az fejlődő gyilkos galóca!
Bimbós pöfeteg: Erdők gyepszintjének tavasztól őszig termő gombája. Fehér felületét letörölhető "szemcsék" vonják be.
Óriás pöfeteg: Főleg réteken, bokros helyeken terem nyáron és ősszel. Feltűnő - akár focilabda méretű - termőteste egyedülálló.
7. Vargányák (tinórú-félék): Általában nagy méretű, zömök, kemény húsú gombák. A kalap alsó oldalán a termőréteg csöves szerkezetű (nem lemezes). Spóraszíne legtöbbször olajbarna. A vörös termőrétegű és tönkű fajok mérgezőek.
Ízletes vargánya: Nyár elejétől késő őszig termő, erdőkhöz, elsősorban tölgyesekhez kötött gomba. Tönkje hálózatosan recés. (lásd a képen)
Király vargánya: Hegyvidéki lombos erdők gombája, mely nyáron és kora ősszel terem. Kalapja vöröses, a termőréteg és a tönk élénksárga.
Fenyőtinórú: Síkvidéki- és hegyvidéki fenyvesekben egyaránt megtalálható májustól késő őszig. Nyálkás kalapbőre könnyen lehúzható.
Molyhos tinórú: Erdőkben gyakori, nyártól őszig termő gomba. Kalapja fiatalon molyhos (bársonyos), húsa kissé kékül.


8. Egyéb fajok:


Sárga rókagomba: Hegyvidékeink savanyú talajú, főleg mohás részein gyűjthetők kora nyártól ősz közepéig. Kis méretű, sárga színű gomba. Kalapjának alsó része nem lemezes, hanem barázdált. Illata a sárgabarackra emlékeztet. (lásd a képen)
Késői laskagomba: Lombos fák törzsén októbertől akár tavaszig termő, hidegkedvelő gomba. Hozzá hasonló mérges rokona nincs.
Mezei szegfűgomba: Legelők, rétek, erdei tisztások gyepjének apró, tömeges megjelenésű gombája. Illata szegfűre emlékeztető, lemezei ritkák és felkanyarodók, színük világos barnás árnyalatú.
Keserű gomba: Hegyvidéki lombos erdőkben gyakori, nyári-őszi, nagy vagy közepes termetű fehér gomba. Kemény, fehér húsa megtörve fehér tejnedvet ereszt. Nyersen csípős ízű, csak sütve élvezhető. (lásd a képen)
7.3. Halálosan, vagy nagyon erősen mérgező gombák
1. Galócafélék
Gyilkos galóca: A legmérgezőbb gomba, tünetei (erős gyomorpanaszok) 6-12, ill. 24-36 óra múlva jelentkeznek, mire a méreganyagok már felszívódtak. Olajoszöldes kalapja, fehér spóratartó lemezei, fehér húsa, jól fejlett gallérja és bocskora van.
Fehér gyilkos galóca: A fiatal csiperkével könnyen összetéveszthető, mivel annak lemezei halvány rózsaszínűek. A galóca kalapja és lemezei fehérek, jól fejlett gallér és bocskor jellemzi.
Tanulságként, figyelmeztetésként megjegyezzük:
fehér lemezes, galléros, bocskoros gombát sose szedjünk!
Légyölő galóca: Piros kalapú, fehér pöttyös (foltos) a mesekönyvek rajzairól ismert gomba.
Párducgalóca: Barna kalapján fehér pöttyök (foltok) - egykori burokmaradványok - jellemzik.
2. Susulyka-félék: Rostosan behasadozó kúpos kalapjukról jól felismerhetők.
Téglavörös susulyka: Fiatalon fehér kalap és tönk jellemzi, mely később magától vagy törésre is okker, ill. vörös színűre változik. Fehér lemezei a spóráktól rózsaszínes, majd barnás színűek, de sérülésre ezek is vörösek.
Selymes susulyka: Fehér kalap, tönk és lemez jellemzi.
Kerti susulyka: Barnás kalap, tönk és lemez jellemzi.
3. Pókhálósgombák: Sárgásbarna kalapú, ragadós, őszi erdei gombák, melyeken fiatalon a tönköt a kalappal összekötő fátyol jellemzi, később már csak pókhálószerű szálak látszanak a tönkön.
Mérges pókhálósgomba: Barnás árnyalatú kalap, széles, ritkán álló barnás-sárgás lemezek jellemzik, melyek a vaskos fehér tönkhöz nőnek.
4. Tölcsérgombák
Világító tölcsérgomba: Sárga tönkű és lemezű, sárga húsú, barnás kalapú, korhadó tuskókon élő gomba. A sárga rókagombához nagyon hasonlít, de az talajon él.
Parlagi tölcsérgomba: Füves területeken ősszel megjelenő gomba. Testszínű, szürkés-barnás kalapú és tönkű, enyhén penészszagú (dohos) fajta. Tönkje legtöbbször feltűnően hullámosan görbült.
Vörhenyes őzlábgomba: Apró termetű, fehér alapon barna pikkelyes kalapja, fehér tönkje és lemeze van.
5. Egyéb gombák:
Sárga kénvirággomba: Közepes termetű, nagy csomókban csoportosan élő, sárga színű, korhadó tuskókon előforduló gomba. Lemezei zöldes árnyalatúak, ez alapján jól felismerhető.
Nagy döggomba: Nagy termetű, világos színű (fehéres szürke, zöldesszürke, barnásszürke) selymes fényű, sugarasan szálas kalap jellemzi. Húsa feltűnően vékony, lemezei szélesek, sárgás, majd rózsaszín árnyalatúak. Erős, nagy fehér tönkje fényes, hosszában rostos. A csiperkétől megkülönbözteti az igen vékony húsú kalap és a gallér hiánya.
Fontosnak tartjuk, hogy felhívjuk a figyelmet arra, ha egy állat megette, megrágta a gombát, még nem biztos, hogy az ember számára is ehető! Másképpen hat a méreganyag például a gerincesekre és a puhatestűekre. A csigák számára a gyilkos galóca nem méreg, míg az emberre nézve legtöbbször halálos