A Mecsek........

A Mecsek

A Mecsek állatvilága 3.- 2008.05.26.Június közepén jelenik meg "A Mecsek állatvilága 3." kötet. Címe: A Mecsek zengőlégy faunája Az új kiadvány szerzője dr. Tóth Sándor, a Bakonyi Természettudományi Múzeum ny. igazgatója, a magyar Diptera fauna egyik legeredményesebb és legaktívabb kutatója. Az új kötet részletes ismertetése az alábbi linkre kattintva olvasható:
tovább
Új könyv a Mecsek állatvilágáról- 2008.01.16.Fazekas Imre szerkesztésében megjelent "A MECSEK ÁLLATVILÁGA" 2. kötet. A kiadvány megvásárlásáról a szerkesztőség e-mail címén lehet érdeklődni. >> Aktuális
Új molylepke Magyarországon- 2007.07.02.A Tosirips magyarus (Tortricidae) új faj Magyarországon és Közép-Európában. Részletek>>Az Aktuális menüpontban
Acta Naturalia Pannonica- 2007.05.18.Az 1984 és 2006 között 15 kötetben megjelent Folia Comloensis-t jogutódként az ACTA NATURALIA PANNONICA (ISSN 1788-9413) néven új periodika váltja fel. (>>> részletek az Aktuális menüpontban)
Új lista a fokozottan védett fajokról- 2007.02.25.Elkészült a hegység fokozottan védett fajainak részletes listája...>> (l. a Védett fajok menűpontban)
Könyv a természetvédelemről- 2007.02.25.Új könyv jelenik meg 2007-ben a Mecsek természetvédelméről...>> (Részletek a Kiadványok menüpontban)
50 éve fedezték fel a komlói mamutot- 2006.11.10.1956 őszén, a forradalom időszakában szenzációs ősmaradványra bukkantak egy komlói építkezésen...(Aktuális>>>
Új könyv a Mecsek állatvilágáról- 2006.08.12.Új könyvsorozat jelent meg a Mecsek állatvilágáról B/5-ös formátum, 376 oldal, angol és német nyelvű összefoglalókkal, szövegközi ábrákkal, térképekkel, színes keményfedelű kötésben. Az első kötetben 19 kutató 3420 állatfaj faunisztikai, ökológiai, állatföldrajzi és természetvédelmi adatait közli. Közülük 12 faj új Magyarországon, 33 pedig korábban ismeretlen volt a Mecsekből, 365 faj védett illetve fokozottan védett Részlet az előszóból: "A kötet megjelenése tudománytörténeti jelentőségű, hiszen még soha nem jelent meg ilyen átfogó bemutatás Magyarország "mediterrán szigeteként" számon tartott Mecsek faunájáról." (Tasnádi Péter, a Baranya Megyei Önkormányzat alelnöke) Részlet az ajánlásból: "Ajánlom a Mecsek állatvilágáról szóló könyvsorozat első kötetét minden szakembernek és mindazoknak, akik kíváncsiak zooológiai értékeinkre, s tenni kívánnak a jelenben és a jövőben azért, hogy természeti örökségünk harmóniában legyen fenntartható fejlődésünkkel." (Somosi László, a Pannonpower Holding Rt. elnök-vezérigazgatója) A kötet megrendelhető és megvásárolható
A MECSEK
A Mecsek hegység és a Baranyai-Hegyhát morfogenetikailag igen jellegzetes kistáj-csoportja a Dunántúli-dombságnak. A két kistájat Mecsek-vidéknek nevezzük. Együttes területük 550 km2. A Mecsek hegységet egy 400 m magas, 6–7 km széles, mély törésrendszerrel határolt, fennsík jellegű hegységrész – a Középső-Mecsek – Kelet- és Nyugat-Mecsekre osztja fel. A keleti területekre (pl. Dobogó–Zengő csoport) sugarasan kiinduló sasbércek, míg a nyugati részre tetőhelyzetbe emelt tönkös sasbércek a jellemzőek. A hegység fő tömegét a triász és a jura időszakban tengerbe lerakódott mészkövek alkotják, melyek gránit alapzaton nyugszanak. A Nyugat-Mecsekben a perm-triász homokkövek dominálnak. A Mecsek, s az északról hozzá kapcsolódó Baranyai-Hegyhát mai magassága a pliocén és a pleisztocén korban alakult ki. Legmagasabb pontjai: Zengő (682 m), Tubes (611 m), Hármas-hegy (604 m), Dobogó (594 m), Jakab-hegy (592 m), Szószék (586 m), Szamár-hegy (564 m).
Növényföldrajzi helyzet
A Mecsek-vidék a Dél-Dunántúl flóravidékének (Praeillyricum) délkeleti részén a mecseki flórajárásban (Sopianicum) foglal helyet.Magas fajszámmal fordulnak elő a hegységben olyan D-DNy-európai flóraelemek is, amelyek a Dunántúlon érik el areájuk keleti határvidékét. Az atlantikus Európa üzenetét hozza az örökzöld szúrós- (Ruscus aculeatus) és a lónyelvű csodabogyó (Ruscus hypoglossum), a díszes vesepáfrány (Polystichum setiferum.Több növényfaj Európában a Mecsekben éri el földrajzi elterjedésének északi határát. A hegységtől északra csak szórványosan vagy egyáltalán nem fordul elő. Ilyen fajok például az aranyos baraboly (Chaerophyllum aureum), a baranyai peremizs (Inula spiraeifolia), az illatos hunyor (Helleborus odorus), az olasz müge (Asperula taurina ssp. leucanthera). A nevezetes bennszülött (endemikus) fajok közül kiemelt természeti örökség a bánáti bazsarózsa (Paeonia banatica).
Állatföldrajzi helyzet
A hagyományos állatföldrajzi felosztás alapján a hegység a palearktikus faunarégió, euró-turáni faunavidékének (provincia),közép-dunai faunakerületébe (subprovincia), az illírvidék (Illyricum) faunakörzetbe és ezen belül a mecseki faunajárásba (Sopianicum) tartozik. Az új európai biogeográfiai felosztás szerint a Mecsek a Pannon biogeográfiai régió része (lásd a térképen a sötét narancssárga területet).Magyarországon a Mecsek és Villányi-hegység térségében legerősebb a Mediterráneum klimatikus, állatföldrajzi hatása. A Pannon életföldrajzi régióban a két hegység valóságos szubmediterrán „ökológiai” szigetként különül el szomszédos dél-dunántúli és alföldi területektől. Napfényes sziklagyepjei, karsztbokorerdői, száraz, meleg cseres-tölgyesei, hársas, sziklai törmeléklejtő erdői faunatörténeti kapcsolatban állnak a Dinári-hegység pontuszi és illyr fajokban gazdag élővilágával. A tipikus balkáni fajok közül csak a közelmúltban vált ismertté a hegységben a Trichoniscus bosniensis ászkarák. A Mecsek és térsége a Kárpát-medence jégkorszak utáni (posztglaciális) benépesülésének meghatározó ökológiai környezete, s egyben felhalmozódási területe is volt. Kolonizációs útvonalként, összekötő kapocsként szolgál(t) a Dunántúli– sőt az Északi-középhegység déli fajainak északi irányú bevándorlásában. Magas fajszámmal fordulnak elő a hegységben olyan D-DNy-európai faunaelemek is, amelyek a Dunántúlon érik el areájuk keleti határvidékét. Az atlantikus Európa üzenetét hozza a sárgamintás tarkabagoly (Polymixis xanthomista), a vonalkás földibagoly (Euxoa vitta) és a Chrysoperla mediterranea nevű fátyolka faj. Több állatfaj Európában a Mecsekben éri el földrajzi elterjedésének északi határát. A hegységtől északra csak szórványosan vagy egyáltalán nem fordul elő. Ilyen fajok például az álcás tegzes (Plectrocnemia minima), a hangyabogáncs-tollasmoly (Calyciphora xanthodactyla), egy déli származású főgyökérmoly (Ancylosis roscidella), a pompás csuklyásbagolylepke (Cucullia formosa). A sárgamintás tarkabagoly (Polymixis xanthomista) A nevezetes bennszülött (endemikus) fajok közül kiemelt a magyar vakcsiga (Bythiosopeum hungaricum) és a mecseki őszi tegzes (Chaetopteryx schmidi mecsekensis).
Jégkorszak és benépesülés
A jégkorszak jellegzetes állatfajai a Mecsekben A felső képen balról jobbra: Gyapjas orrszarvú, mamut, barlangi oroszlán, barlangi medve. Térkép (alsó kép): A Mecsek és a Dél-Dunántúl faunájának jégkorszak utáni vázlatos benépesülési irányai és a faunaelemek felhalmozódásának jellegzetes területei. Jelmagyarázat: - szaggatott nyilak: illyr elemek - folyamatos nyíl: atlantomediterrán elemek
A jégkorszaktól napjainkigA Mecseki táj növény- és állatvilágának bemutatásához nem elegendő csupán a mai „pillanatkép” elemzése, hiszen annak kialakulása hosszú történeti korokat ölel át. A jelenlegi növény- és állatvilág kialakulásában a térség földtörténeti múltjának meghatározó szerepe volt. A harmadidőszakban (65,0–5,2 millió év) Közép-Európa mai területének jelentős részén szubtrópusi éghajlat uralkodott Ahhoz, hogy a mai természeti táj és az ember kapcsolatát, a kölcsönhatásokat megértsük, fontos visszatekintenünk az elmúlt néhány millió évre, mert ebben a periódusban olyan mélyreható változások történtek a Pannon-medencében, melyek döntő hatást gyakoroltak a harmadidőszaki természeti környezetre. Az európai jégárak előretörésekor – mintegy 2,4 millió évvel ezelőtt – a pliocén kori (5,2–2,4 millió év) mecseki növény- és állatfajok egy része délre, a Mediterráneumba húzódott vissza, vagy hírmondó nélkül pusztult el. A Mecsek vidéke – védett földrajzi elhelyezkedésénél fogva – valószínűleg speciális, megőrző (refugiális) szerepet is játszhatott az egymást váltó melegebb és hidegebb korszakok folyamán. Megőrizte a harmadidőszak, illetve a meleg interglaciálisok változatos növényzetének egy részét (pl. bánáti bazsarózsa), illetve állatvilágának egyes fajait (pl. a földalatti vizek vakrákjai). A bánáti bazsarózsa esetében a legújabb botanikai kutatások már preglaciális reliktumról tesznek említést. A vakrákok hatalmas időt átölelő földtörténeti korszakok „élő kövületei”. Származásuk, eredetük bizonytalan. A vakrákok (Niphargus) feltételezhetően a Mecsek szigeteit körül ölelő harmadidőszaki Paratethys-tenger fokozatosan kiédesedő, majd kiszáradó öbleiből húzódtak be a földalatti vizekbe, ahol fokozatosan elvesztették látásukat, és kifejlesztették kifinomult tapintásukat. A nagy-mély-völgyi kőfülkében (Mánfa) a jégkorszak elejéről származó „ősember” által használt tűzhelyet és faszénmaradványokat találtak, melynek vizsgálata megállapította, hogy az idő tájt még lombhullató fafajok uralták a tájat. A csontleletek pedig egy kistermetű barlangi medve előfordulását igazolták. A virágporszemek vizsgálatából tudjuk, hogy a Mindel glaciális elején (350 000 éve) térség patakjait éger-, fűz- és nyárfák kísérték. Már itt volt Komló város névadó növénye, a fákra felkúszó komló (Humulus lupulus). Sokfelé erdeifenyővel, nyírrel elegyes tölgyerdők díszlettek. Cserjeszintjükben dúsan nőtt a mogyoró, sőt az orgona is. A korabeli növényvilág arról tanúskodik, hogy a januári középhőmérséklet nem volt hidegebb –3 °C-nál (ma –1,3 °C), míg a júliusi elérhette a +21–28 °C-t is (ma 20,3 °C). Annak ellenére, hogy egyes interglaciálisok éghajlata az élővilág megtelepedése szempontjából kedvezőbb volt a mainál, csak nagyon kevés fajnak sikerült visszafoglalnia egykori élőhelyeit. A Mindel–Riss interglaciális alatt (250 000–230 000 éve) a szárazabb fázisban általános volt a Pannon-medencében a sztyeppnövényzet, míg a nedvesebb periódusokban megjelentek a lombhullató erdők is. Ebben az interglaciálisban még nagy számban éltek olyan „egzotikus” fajok, mint például a hikoridió, a szárnyasdió, a szivarfa és a keleti bükk. A Riss glaciális (230 000–135 000 éve) során az éghajlat zordabbá vált, mint a korábbi eljegesedések idején, s ez maradandó változásokat okozott a növényzetben és állatvilágban egyaránt. A mecseki tájat ekkor erdei-, vörös- és cirbolyafenyőből álló kiterjedt tajgaerdők foglalták el. A mintegy 135 ezer évvel ezelőtt kezdődött Riss–Würm interglaciális elején szélsőségesen kontinentális éghajlat uralkodott, majd a klíma enyhülésével, csapadékosabbra fordulásával ismét megjelentek a lombhullató erdők. Európát ekkor már a Neander-völgyi ember lakta. A faszén maradványok tanúsága szerint a szil-, hárs- és az ostorfa mellett ciprusfélék, tölgyek (molyhos- és csertölgy) is nőhettek a környéken. Az interglaciális vége felé az éghajlat egyre romlott, a lombos erdők helyét újból átvette a vörösfenyő, az erdeifenyő és cirbolyafenyő. Beköszöntött az egymást váltó jégkorok leghidegebb szakasza, a Würm korszak, amely katasztrofális pusztítást okozott vidékünkön. A pleisztocén klímaingadozásokat jól igazolják a löszrétegekből feltárt csigamaradványok. A legalsó löszrétegekben uralkodóak a ma is élő hidegtűrő fajok, pl. a kis borostyánkőcsiga–Succinea oblonga héjmaradványai. A középső rétegekben megjelennek a melegkedvelő, sztyep növényzetre utaló faunaelemek (pl. a bordás csiga–Vallonia costata), míg a felső löszben a hidegtűrő fajok aránya jelentősen megemelkedik. A jégkori csigák közül kiemelkedik a Trichia edentula nevű faj, amelyet a Mecsek vidékén eddig csak Pécsről és Komlóról ismerünk. A völgyekkel szabdalt dombvidéket ekkor mamutcsordák, barlangi oroszlánok, barlangi medvék és a hideg klímához alkalmazkodott hiénák és rénszarvasok népesítették be. Vallonia costata A közelmúltban vált ismertté, hogy Komló és környéke már 30 000 évvel ezelőtt a kőkori emberek (felső paleolitikum) egyik legfontosabb nyersanyag lelőhelye volt a Dunántúl délkeleti részén. Itt bányászták és dolgozták fel a kiváló tulajdonságú, a kovakőzetek közé tartozó radiolarit nevű kőzetet. (A radiolaritot kovavázas egysejtű élőlények, sugárállatkák megkövesedett vázelemei építik fel, melyek a földtörténeti középkor egy szakaszában a Komlót is beborító meleg vizű óceánban éltek.) Az előkerült komlói őskőkori leletek alapján beigazolódott, hogy a Mecsek az afrikai eredetű úgynevezett Aurignaci-kultúra (ejtsd: orinyák) fontos hídfőállomása lehetett Közép-Európa meghódítása és benépesülése szempontjából. A kőkori leleteket magában rejtő löszben igen gyakori a hársfa pollen, mely kedvező éghajlati adottságokról ad bizonyságot. A jég visszahúzódása és az erdők térfoglalása A Hármas-hegy erdői Püspökszentlászlóról A klíma ismételt javulásakor (3–5 °C-os hőmérsékletemelkedés), a mintegy 15–12 000 évvel ezelőtt megindult globális felmelegedés hatására – dél és délkeleti irányból, a Duna völgyén (szubmediterrán és balkáni elemek) és a nyugat-balkáni hegyvonulatokon át (illír elemek) – megkezdődött a Mecsek térség fokozatos benépesülése. Kihaltak a jégkori viszonyokhoz alkalmazkodott állatok. A közép- és nyugat-ázsiai, valamint a kelet-mediterrán menedékterületekről új és régi fajok kolonizációs előőrsei érkeztek meg. Először a domb- és hegylábi élőhelyeket foglalták el, majd fokozatosan meghódították a Jakab-hegy, a Misina, a Hármas-hegy és a Zengő tetőit, s benyomultak a Baranya-patak, valamint a Völgységi-patak vízgyűjtőjének hűvösebb, párásabb területére. A legújabb kutatások szerint a Kárpát-medence környezeti mozaikossága már a negyedidőszak végén kialakult. Az erdőrefugiumok környezetében, a környezeti mozaikosság következtében olyan, sávokban – foltokban kiterjedő, széttagolt areák alakultak ki, ahol ezek az erdei elemek csak a számukra kedvezőbb éghajlati szakaszokban jelenhettek meg. Ugyanakkor a környezeti mozaikosságnak köszönhetően a felmelegedések során a hidegkedvelő elemeknek is kialakulhatott menedékterületük (É-ÉNy-ra néző mecseki szurdokvölgyek), s így egymás mellett élhettek/élhetnek a melegkedvelő fajokkal. A Mecsek vidék földrajzi elhelyezkedése, geomorfológiája, mezo- és mikroklimatikus viszonyai miatt sajátos helyet foglal el a magyar szigethegységek között. A térség mai élővilágának döntő részét a széles elterjedésű, sokféle élőhelytípusban előforduló – Eurázsia mérsékelt övi zónájában élő – fajok alkotják. Ezek a fajok (pl. fecskefarkú lepke, repcelepke, fürge gyík, szajkó, feketerigó stb.) az utolsó eljegesedést (Würm) követő felmelegedési klímafázisokban a Palearktikum különböző szétterjedési centrumaiból hódították meg a vidéket. A flandriai interglaciális éghajlat – amelyben ma élünk – fokozatosan melegszik. Az emberi tevékenység (mezőgazdaság, ipar) és a klimatikus viszonyok felgyorsult változásai miatt a fajok, az élőhelyek tömeges pusztulásának vagyunk tanúi. Fazekas I.